this is the end.

Azt hiszem, itt a vége. Most már tényleg, végérvényesen vége. Esélytelen. Elszúrtam. ÉN szúrtam el. Vagy talán Ő? Nem tudom. Elszúrtuk. Mindketten. Bár lehet neki soha eszébe sem jutott hogy esetleg több is lehetne. De már-már több mint barátság kapcsolatunkat elszúrtuk. Közösen. És ő nem akarja visszacsinálni. Legalábbis nem úgy látszik. Szóval ennyi volt, itt a vége. De tudjátok mit? Nem akarok sírni miatt. Nem. Többé már nem. Az utóbbi két napon eleget bőgtem, és az előtte lévő pár hónapban is. Elég volt. Nem akarok többé sírni miatta. Mindenki azt mondja, hogy nem ér annyit. De igenis, ér annyit. Még többet is. Nekem ér annyit. Nekem bármit megérne. És mindenki mondja hogy ne sírjak. De kell. Úgy könnyebb lesz. De az utóbbi két napot végig bőgtem. Többet nem akarok. Keresni akarok valaki mást, aki szeret, és akihez odabújhatok, és érezhetem azt, hogy biztonságban vagyok, hogy nem fog bántani. Ez kell most nekem. És még nem tudom, hogy hogyan és kinél fogom ezt megtalálni. De remélem minél előbb sikerülni fog. Mert én ezt így már nem bírom tovább. Tiszta karikásak és dagadtak a szemeim a sírástól. :( Soha nem fogok még egyszer így belezúgni valakibe. Csak tönkretesz. Nem akarok még egyszer szerelmes lenni. Elég, ha kedvelem az illetőt, és amíg meg nem unom, addig vele leszek. Tudom, hogy szemétség, de nem hiszem, hogy képes lennék még egyszer erre az egészre. Többet nem tudnék végleg lemondani valakiről, akit ennyire szeretek.
Nos, még lenne mit írnom, de alig látom a billentyűt a könnyfüggöny mögött, szóval egyelőre ennyi, amint kicsit rendezem magamban a dolgokat, jelentkezem.