ez annyira nehéz.

Meghoztam a döntést. El kell felejtenem. De ez annyira nehéz. Nehéz belegondolni, hogy régen mennyire jóban voltunk, régen mennyi sok esélyt láttam arra hogy esetleg több is lehet köztünk, és most mindig mással beszélget. Sohasem velem. Fáj. Nagyon fáj. És tudom, hogy fájni is fog, de el kell felejtenem. Csak egyszerűen annyira nehéz. Más lánnyokkal látni őt. Látni, ahogy másokkal beszélget olyan jól, ahogy régen csak velem tette. Hallani, ahogy megkérdezi más lányoktól, hogy megy e velük kajálni, pedig régen ezt is csak tőlem kérdezte meg. Nem tudom mi változott azóta. Én teljesen normális vagyok vele, ő pedig úgy tesz mint ha csak köszönő viszonyban lennénk. Pedig régen ennél sokkal több volt. Megölelt. Még sosem láttam őt lánnyal ölelkezni. Bár fiúval se. És engem mégis megölelt. Annyira de annyira szeretett. Bár lehet csak barátilag, de biztos, hogy szeretett. És valahol legbelül érzem, hogy többet is érzett. De ez már mind csak múlt idő. Mert már nem ilyen. Már más lányokkal csinálja azt, amit eddig csak velem csinált, és velem pedig nem csinál ilyeneket. Pedig kellene. Jóban voltunk. Annyira jóban. Mért kell mindig mindennek elromlania? Annyival egyszerűbb lenne ha még mindig velem lenne olyan nagyon aranyos. Nem érezném ilyen pocsákul magam. Nem éreznám úgy, hogy semminek sincs értelme. Nem érezném, hogy mennyire nehéz. De tudom, hogy túl leszek rajta. Előbb-utóbb. De inkább utóbb sajnos. De nem baj, most nem fogom feladni, el fogom felejteni, mert el kell felejtenem. Nem érdemli meg, hogy miatta szarul érezzem magam. Biztos vagyok benne, hogy ő sosem érezte rosszul magát miattam. Akkor én mért tenném?! Felesleges, nem éri meg. Ezért kell elfelejtenem. És sikerülni is fog. És túlleszek rajta. És boldog leszek valaki mással. Csak legyen már vége ennek az egésznek!! =(

döntéseket kell hozni

Vannak olyan helyzetek, amikor döntéseket kell hoznod. Ezek gyakran nehezek, és gyakran megbánjuk őket. A döntéseink határozzák meg az életünket. Sokszor gondolunk arra, hogy "mi lett volna, ha...", de ez felesleges, mert nem tudjuk visszaforgatni az időt, és megváltoztatni a dolgokat. Inkább azokra a döntésekre koncentráljunk, amiket még nem hoztunk meg. Amik még előttünk állnak. Döntéseket kell hoznunk. Döntéseket a szerelemben, családban, barátságba, iskolában, vagy akár az utcán. Szeretek egy srácot. De ha a többi bejegyzésemet olvastátok, ez elég egyértelmű. De ő nem szeret engem. Szerintem. És gyakran összezavar. Gyakran csinálja velem azt, hogy egyik nap még hozzám se szól, másik nap meg már reggel amikor meglát olyan aranyosan mosolyog, hogy leolvadok a lábamról. Talán használhatnám azt a szót, hogy játszadozik velem. De ez nem lenne igaz. Szerintem ő nem is tudja mit csinál. Neki ezek a dolgok szerintem nem jelentenek semmit. Észre sem veszi, hogy mit csinál velem. De engem zavar, mert nem tudom megérteni, hogy egyik nap mért viselkedik olyan kedvesen, egyik nap meg mért olyan bunkó. És ezzel kapcsolatban is töntéseket kellett hozzak. Sok jó, és sok rossz döntést hoztam már. De most egy újabb döntésre került sor: el kell felejtenem. Tudom, hogy nehéz lesz, de meg kell próbáljam. Muszáj lesz elfelejtenem, mert nagyon jó barátok lennénk, de ez nem működhet úgy, hogy én többet érzek iránta. Mostantól nem szabad elolvadnom akárhányszor előveszi azt a nagyon cuki mosolyát, nem szabad szarul éreznem magam, amikor más lányokkal látom őt beszélgetni. Mostantól nem szabad, hogy érdekeljen. Mert ez is egy döntés. Döntés, amit már meghoztam. És remélem, hogy nem is fog megváltozni ez a döntésem. El akarom felejteni, el kell felejtsem, nem akarok ezen változtatni. Meghoztam ezt a döntést, és harcolnom kell a megvalósításáért. Mert harcok nélül semmit sem érhetünk el az életben. Harcolni kell másokkal, magunkkal, a legjobb barátainkkal, a legnagyobb ellenségeinkkel, a szüleinkkel, mindenkivel. Harcolni kell, ha el akarunk érni valamit.

csalódás - nem tudom.

Csalódni. Mindig csak csalódni. Miért van az, hogy minél jobban szeretek valakit, és minél jobban kötődök hozzá, annál valószínűbb, hogy csalódni fogok benne? Ez mindig így van. Mindig csalódni kell azokban, akiket a legjobban szeretünk. Talán mert túlságosan is szeretjük őket, vagy mert azt hisszük, hogy ők is ugyan úgy szeretnek minket, mint mi őket. Nem tudom. De az biztos, hogy mindig csalódok azokban, akiket a legjobban szeretek. Négy srác, akik mindennél többet jelentenek nekem. Négy, és ebből a négyből háromban csalódtam, és már csak az egyikre számíthatok, hogy felvidítja a napomat, és elfeledteti velem legalább 10 percre, hogy három olyan emberben csalódtam, akik nagyon sokat jelentettek számomra. És a legviccesebb az, hogy ez őket nem is zavarja. Najó, ez így nem igaz. Az egyiküket zavarta, de attol még szarul esett, ami történt, és biztos kell egy-két nap, hogy kiheverjem. A másikuka pedig nem is igazán tudja hogí megbántott, mert nem nagyon mutattam, csak egyszerűen szarul esett. De a harmadik. A harmadik, aki tényleg a leges legtöbbet jelenti nekem ezen a földön, ő nem foglalkozott vele, hogy megbántott. Pedig neki mondtam, hogy gonosz. Semmi bocsánatkérés, semmi nem úgy gondoltam, semmi. És talán nem is az fájt a legjobban, hogy megbántott, hanem az, hogy nem érdekelte őt. Én tényleg mindent megteszek, hogy sokat jelentsek neki. Nem lógok rajta, nem zaklatom, ugyanakkor egész sokat szoktunk beszélni, és jól elvagyunk. Talán megtaláltam az arany középutat. Se nem sok, se nem kevés. De akkor mért nem jelentek neki annyit, mint ő nekem? Mert biztos vagyok benne, hogy nem jelentek neki annyit. Ha annyit jelentenék neki, akkor zavarná, hogy megbántott engem. Sőtt, akkor odafigyelt volna arra, hogy ne bántson meg. De nem jelentek neki annyit, nem figyelt oda, megbántott, és most szarul esik. Mindig azokban csalódunk, akiket szeretünk. És azthiszem, tudom is, hogy miért. Mert szeretjük őket, azt hisszük, ők is szeretnek minket, azt reméljük, hogy ez a kapcsolat (még ha csak egy nagyon erőss barátság is) örökre megmarad, hiszünk benne, hogy sokat jelentünk a másiknak, és kizárjuk annak a lehetőségét, hogy talán a másik nem szeret minket annyira, talán neki csak egy ember vagyunk a sok közül. Pedig erre a lehetőségre is gondolnunk kellene, és akkor talán nem fájna annyira a csalódás. Talán akkor könyebb lenne. Biztos, hogy könnyebb lenne, ha számítanánk rá. De ha számítanánk rá, nem tudnánk olyan felszabadultak lenni az illető társaságában, mert számítanánk rá, hogy csalódni fogunk benne. De talán könnyebb nem remélni és nem csalódni, mint a váratlanul a földre esni. Nem tudom.

kívánj valamit...

"Kívánj valamit, de ne mondd el senkinek. Bármit kívánhatsz. Akármit. Megvan? Remek. Most higgy benne, hogy valóra válik. Sosem tudhatod, hol fog érni a következő csoda, a következő mosoly, vagy hogy mikor válik valóra a kívánságod. De ha hiszel benne, hogy bármely pillanatban rád találhat, és ha kinyitod a szíved és az elméd ennek a lehetőségére és bizonyosságára, talán éppen akkor kapod meg azt, amire vágsz. A világ tele van csodákkal, csak hinni kell benne. Tehát kívánj most valamit. Megvan? Jó. Most higgy benne. Teljes szívedből."
Na, kívántál? Én kívántam. Ha még nem kívántál, kívánj most te is. És ne azért, mert babonából azt reméled, hogy ha kívánsz, és nem mondod el senkinek, akkor valóra válik. Kívánj azért, hogy tudd, mit szeretnél a világon a legjobban. Hogy tudd, miért kell harcolnod. Hogy tudd, miért éri meg minden nap felkelni. Kívánj azért, hogy tudd, ki is vagy valójában. Kívánj azért, hogy érezd, még mindig van remény. Kívánj azért, mert így jobb lesz. Tudni fogod, hogy van még remény, hogy valóra válhatnak még az álmaid. És lehet, hogy gyakran úgy érzed, hogy esélytelen, de ez nem igaz. Semmi sem lehetetlen, csak higyj benne, és harcolj érte. Adjon reményt az, amit kívántál, érezd, hogy sikerülhet, és ha hiszel benne, akkor sikerülni is fog. De ha feladod, azzal bizonyítod, hogy elbuktál, és valóban esélytelen a dolog. Ne add fel, és ne hagyd, hogy egy-egy rossz nap elvegye a reményt tőled. A remény az, aminek mindig meg kell maradnia. Mert amíg van remény, addig semmi sincs veszve. Szóval ne hagyd elveszni a reményt. Ha úgy érzed, hogy már elveszett, harcolj még egy kicsit, és újra fog éledni a remény kicsiny szikrája, amiből egyszer hatalmas láng vállhat. Vigyj az álmaidban, és harcolj értük, mert akkor valóra vállhatnak.

nemértem.

Furcsa egy dolog. Helyes pasikat mindenhol talál az ember. Elmegyek a mekibe, tuti találok egy helyes srácot. Elmegyek a moziba, ott is biztos találkozok egy jó pasival. Vásárlás közben is biztos látok valakit. De csak ha az utcán sétálgatok is találni fogok jó pasikat. Vagy buszozás közben. Egyszerűen mindenhol. De mondjátok már meg nekem, hogy ha ennyi helyes pasi van a városban, nekem mért nincs senkim? Engem mért nem szeret egy srác sem? Vagy inkább mért nem olyan srácok szeretnek, akiket én is?! Mert tudok olyan srácot akinek tetszek, de könyörgöm, mért nem tudok egy jó pasinak tetszeni? Oké, nem vagyok az az üres fejű barbi baba. Lehet ez a baj. Vagy nem tudom. De valami tuti nem oké, mert nekem is szükségem van valakire. Annyira kéne valaki, aki szeret, aki átölel ha fázik, aki megpuszil, aki felvidít már csak a jelenlétével is, aki foglalkozik velem, aki szeret. Ez olyan nagy kérés lenne? Bár lehet nem veszem észre a lehetőségeket, mert nagyon egy srácra koncentrálok. De ezt nem hiszem, mert nyitott vagyok mindenre, szeretek új emberekkel megismerkedni, és álltalában minden emberrel jóban vagyok. De még sincs senki, aki ÚGY szeretne, és akit én is szeretek. Pedig olyan jó lenne. Szükségem van valakire. Magam miatt. És azért, hogy elfelejtsek valakit, akiről tudom, hogy esélyem sincs nála. Ezért kell valaki. Hogy tovább lépjek, és más srácokkal is foglalkozzak. De ehhez kell egy srác aki szeret, akit én is szerethetek.

'cause i know i must to forget you.

Voltatok már úgy, hogy szerettetek valakit, de biztosak voltatok abban, hogy esélyetek sincs annál a srácnál? Nos, én is így vagyok. Szeretek valakit, és bár fájdalmas volt beismerni magamnak, de egyértelmű, hogy esélyem sincs nála. Ő csak barátként tekint rám, neki nem vagyok több, csak egy a sok lány közül, akiket ismer. És mindig fájdalmas a felismerés, hogy az, akit szeretsz, nem szeret viszont téged. De talán jobb, ha még is tudod, mert így majd nem fog annyira fájni, mikor egy másik lánnyal látod őt. Persze ez így is - úgy is szörnyű érzés, de ha már tudod, hogy nem szeret téged, és eldöntöt magadban, hogy erős leszel, nem törsz össze, őt úgy sem érdekli, és felkészülsz arra, hogy egyszer pedig biztosan valaki mással fogod majd látni, akkor az az érzés nem lesz annyira elviselhetetlen. Szereted, de ő nem szeret téged. És tudod, hogy keresned kell valaki mást, aki elfeledteti veled, aki mellett boldog lehetsz, mert kettőtöknek nincs jövője, sőtt, jelene sem. És lehet, hogy gyakran fogod rosszul érezni magad, és mindig fájni fog valami ott bent, amikor Őt egy másik lánnyal látod, de el kell fogadni ezt az érzést, és nem szabad gyengének mutatkozni, mert a gyengéket mindig összetörik, és még kétszer jól megtapossák. Ha gyenge vagy, és ezt látják mások is, lehet, hogy ki fogják használni ezt a gyengeséget. Így mutatkozz erősnek mindig, még akkor is, amikor úgy érzed, hogy darabokra hullassz, mert nem érdemli meg senki, hogy gyengének lásson, és nem hagyhatod, hogy átlépjenek rajtad. Legyél mindig erős, és vidám, még ha nem is érzed ezt. Ne lássák rajtad mások, hogy mennyire fáj, mert ők úgy sem értenék ezt. Ők csak annyit fognának fel az egészből, hogy gyenge vagy. Pedig néha pont az tesz minket erőssé, hogy beismerjük a gyengeségünk. De ezt mások úgy sem értenék. Nekik az kell, hogy mindig erős és vidám legyél, még akkor is, amikor semmi sincs rendben. Nekik nem kell tudniuk, hogy semmi sincs rendben, had legyen meg nekik az az érzés, hogy veled minden rendben van, és boldog vagy. Úgy is mindig ott lesznek a barátaid, akiknek nem hazudhatsz, akik előtt nem tudod eltitkolni, hogy valami bánt. De mutatkozz mindig erősnek, és aki észreveszi rajtad, hogy ez csak egy álca, az meg érdemli, hogy elmondd neki mi bánt, mert az az ember majd segíteni fog neked túlvészelni a nehéz időszakokat. És egyszer azon fogod kapni magad, hogy már nem is érdekel téged az a srác, mert tudod, hogy egy igaz baráti kézfogás többet ér, mint ezernyi hazug szerelmi vallomás.