ez annyira nehéz.

Meghoztam a döntést. El kell felejtenem. De ez annyira nehéz. Nehéz belegondolni, hogy régen mennyire jóban voltunk, régen mennyi sok esélyt láttam arra hogy esetleg több is lehet köztünk, és most mindig mással beszélget. Sohasem velem. Fáj. Nagyon fáj. És tudom, hogy fájni is fog, de el kell felejtenem. Csak egyszerűen annyira nehéz. Más lánnyokkal látni őt. Látni, ahogy másokkal beszélget olyan jól, ahogy régen csak velem tette. Hallani, ahogy megkérdezi más lányoktól, hogy megy e velük kajálni, pedig régen ezt is csak tőlem kérdezte meg. Nem tudom mi változott azóta. Én teljesen normális vagyok vele, ő pedig úgy tesz mint ha csak köszönő viszonyban lennénk. Pedig régen ennél sokkal több volt. Megölelt. Még sosem láttam őt lánnyal ölelkezni. Bár fiúval se. És engem mégis megölelt. Annyira de annyira szeretett. Bár lehet csak barátilag, de biztos, hogy szeretett. És valahol legbelül érzem, hogy többet is érzett. De ez már mind csak múlt idő. Mert már nem ilyen. Már más lányokkal csinálja azt, amit eddig csak velem csinált, és velem pedig nem csinál ilyeneket. Pedig kellene. Jóban voltunk. Annyira jóban. Mért kell mindig mindennek elromlania? Annyival egyszerűbb lenne ha még mindig velem lenne olyan nagyon aranyos. Nem érezném ilyen pocsákul magam. Nem éreznám úgy, hogy semminek sincs értelme. Nem érezném, hogy mennyire nehéz. De tudom, hogy túl leszek rajta. Előbb-utóbb. De inkább utóbb sajnos. De nem baj, most nem fogom feladni, el fogom felejteni, mert el kell felejtenem. Nem érdemli meg, hogy miatta szarul érezzem magam. Biztos vagyok benne, hogy ő sosem érezte rosszul magát miattam. Akkor én mért tenném?! Felesleges, nem éri meg. Ezért kell elfelejtenem. És sikerülni is fog. És túlleszek rajta. És boldog leszek valaki mással. Csak legyen már vége ennek az egésznek!! =(